2019.12.10. Farkas Géza fényképészeti műterme, könyvbemutató és kiállításmegnyitó a Vollnhofer ArtStudioban

Farkas Géza Görög Mária és Farkas Ferenc negyedik gyermekeként született 1890. szeptember 17-én Felsőőrött. /Oberwart/ Családja Szombathelyre költözését követően iskolai tanulmányait már itt fejezte be. A fotózást választva hivatásul Knebel Jenő császári és királyi udvari fényképésznél töltött 3 tanulóév után a müncheni fotóakadémián tökéletesítette elméleti és technikai tudását. Mellette festészetet is tanulva, egész munkásságát meghatározó indítást kapott. Szerencsésen ötvöződött egyéniségében a fotográfus és a művészeti látásmód, az érzékenység, a szép, a harmónia keresése és ösztönös megtalálása. Fiatalon sikeresen indult életútja. Újvidéken operatőrként dolgozott, majd a franciaországi Epinalban töltött néhány hónapot. 22 évesen nyerte első aranyérmét Bécsben. A következő év újabb sikert hozott. Az angol Kodak cég által rendezett kiállításon díszoklevél mellé ígéretes asszisztensi meghívást is kapott. Sajnos a közben kitört I. világháború e lehetőségtől megfosztotta. A frontra küldve hadifotósként –és tudósítóként teljesített szolgálatot, de a tényleges harcokban is részt vett. Az orosz fogságból csodával határos módon, sebesülten sikerült megszöknie. 1920-ban nyitotta meg első műtermét- még a Kultúrházban- ma Savaria Múzeum- által bérelt helyiségben- Kiss Zoltánnal, mint csendes társsal. A következő évben kötött házasságot Szíjártó Kornélia tanítónővel. Két gyermekük született: Kornélia /1923/ és Géza /1924/ Kornélia a győri Szent Orsolya Rendi Tanítóképzőben tanult, később elsajátította a fotózást is és édesapja mesterségét folytatta. Géza a budapesti Műegyetem Gépészmérnöki Karán szerzett oklevelet. 1956-tól 1996-ban bekövetkezett haláláig Bécsben, Montrealban, Torontóban hőerőmű tervezőként tevékenykedett és címzetes egyetemi tanári címet kapott. Az 1920-30-as évek alkotó évek Farkas Géza életében. Pályázatokon indult és nyert München, Turin, Oslo, Barcelona, Tallinn, Stockholm és Párizs nemzetközi kiállításain. A korszak közkedvelt német szaklapjai ”Photographie für Alle”és a ”Photofreund” elismeréssel és díjazva közölték felvételeit. A „La Revue Moderne Illustrie des Arts et de la Vie” francia művészeti folyóirat így méltatja: „témája kedves, tele költészettel, mely Ratisbonne vagy Rollinot verseit juttatja eszünkbe. Kompozicíója harmonikus, a megvilágítás és a technika kiválóak.” Sikert sikerre halmozott. Mindezeknek is köszönhetően 1928-ban 100 fő befogadására alkalmas önálló műtermet nyitott a Kisfaludy Sándor u. 1. sz. alatt Iparos Székház manzárdjában. Impozáns, üvegfalú műterme /dolgozó, fogadó, laborral/ európai mértékű volt. Ebben az időben már a fényképész szakvizsgabizottság elnöke volt. A „ Nemzeti Újság” Szombathelyt ismertető 1928-as melléklete F. G. 13 képből álló fotósorozatával mutatta be a püspöki palotát. Portréi között megtalálható a magyar köz, szellemi és tudományos élet sok kiemelkedő személye. IV.Károly és felesége, Zita, fiúk, Ottó - e képekért császári és királyi fotós címmel bírt- Mindszenty József hercegprímás, gr. Mikes János megyéspüspök, Sigray gr. aki náciellenes nézetei miatt haláltáborban végezte. Ambrózy-Migazzi gr. a jeli arborétum alapítója , a tudós botanikus, gr. Almássy László , híres Afrika kutató, a megyei kórház alapító és építtető Pető Ernő dr. – akihez barátság is fűzte- és felesége , Szegedy Gina bárónő, édesanyja, Szegedy Györgyné, dr. Pável Ágoston, egyetemi magántanár. A külföldi sikerek nem szédítették meg. Szülővárosaként szerette Szombathelyt . Őszinte elkötelezettséggel örökítette meg a neki otthont nyújtó város lüktető életét. Tehetős, elismert polgárként funkciókat is vállalt. / Sabaria Sportegyesület igazgatósági tagja és mecénása , cserkészszövetség előadója, az Ipartestület- Iparos Kör elöljárója, tevékeny tagja volt a Vasvármegyei Kultúregyesület Képzőművészeti Szakosztályának, mely 1935. novemberétől Szent Márton Céh elnevezés alatt gyűjtötte egybe a régió művészeit. Az akkori idők legkorszerűbb technikájával felszerelt műtermében kísérletező szenvedéllyel a fényképezés divatos technikáját felhasználva /bróm olaj/ készített olykor festmény élményét keltő képeket. Reflektált fényekkel,tükrök felhasználásával dolgozott. Ő volt , aki formai újításként elsőként „dobta el” a felső világítást a műterméből. Egyformán kedvelt témái a természet, a gyermek, az emberi arc, a munka és ember harmóniájának ellesett pillanata, a régió, a város utcáinak, tereinek, parkjainak , épületeinek, eseményeinek megörökítése. Portréira tekintve egyéniségek tárulnak fel . Művészbarátai közül többen -Rumi Rajki István szobrászművész,- müncheni diákbarátság is fűzte- Kövér Gyula, festőművész vagy Gyügyei Nagy Zsigmond a spanyol király udvar festője- saját művészi alkotásukat adták köszönetként a róluk készített felvételekért. 1930-ban megrendezett önálló tárlata már az érett fotóművészt mutatta. Szívesen kérték fel és használták fel képeit szakkönyvek szerkesztői, tudósok. Szombathelyről és a régióról megjelent útikönyvek, képeslapok is sok felvételét őrzik. Dr. Géfin Gyula a szombathelyi egyházmegye történetét feldolgozó három kötetes művében publikált felvételeket. A Vasvármegye és Szombathely Város Közkórházának történetét feldolgozó könyv fotóillusztrációinak nagy részét is ő készítette. Egyre több polgári lakás falát díszítették „Farkas” szignóval ellátott családfotók és zsáner képek. A megyeháza belső díszterméről egyetlen megmaradt felvétel 1928-ban készült. Máig utolérhetetlen hatású Rumi R. István „ Szent Márton megkereszteli édesanyját” 1938.ban készült szobor kompozíciójáról barnított tónusú eljárással készített felvétele. A „Rózsák ligetében”a kerekes fagylaltos kocsit körülálló gyermeksereg, vagy a békésen gereblyéző, rózsákat öntöző kerti munkások, a parkok városaként , Nyugat királynőjeként emlegetett várost mutatja be. A Palace szálló rusztikus homlokzatát is csak az ő felvételéről ismerheti meg az utókor. A Vasmegyei Casino Egyesület Király utcai volt székháza -Walder Alajos tervezte- volt a legelőkelőbb társaságok találkozóhelye. Egyetlen belső felvétel maradt a nagyteremről, ahol a hatalmas ablakokon betóduló fénynyalábok ölelik körül a szép háttámlájú thonett székeket és a többkaros csillár üvegburáit. Felvételei dokumentálják a kort : az „Árvaházat”, a Belsikátor hangulatos udvarait, a lépcsőzetes beépítésű Kossuth L. utcai házakat, a fából készült tornyos, nyitott tornácos KIOSZK épületét. Az 1945 után született nemzedék F. G. felvételeinek is köszönheti, hogy eredeti pompájában ismerheti meg a székesegyházat. /pl. a bombázáskor teljesen megsemmisült Mária kegyképet./ Életébe másodszor is beleszólt a háború. Az 1945. március 4-i bombatámadás műtermét sem kímélte. Berendezésének és pótolhatatlan értékű üvegnegatívjainak nagy része megsemmisült. Ekkor költözött át a Széll Kálmán u. 7. sz alá. Itt nyitotta meg 3. műtermét. A háború és az 195o- es évek „közösbe kényszerítő” diktátuma nemcsak egzisztenciálisan de lélekben is megroppantotta. Az egyéniséget nem tűrő, a „ sematizmust előíró szemléletnek” a korlátokat elfogadni nem tudó személyisége és művészete nem hódolt be. Életművének egy szeletét kiragadva, „az arisztokrácia és a klérus fotósaként” megbélyegezve, félreállított, mellőzött mesterként tartották számon. Az 1960-as években műtermi berendezéseinek egy részét sikerült a fotószövetkezettől visszavásárolni. Megingathatatlan hivatástudattal és mély hittel, súlyos betegen élete utolsó pillanatáig is dolgozott. 81 éves korában, 1971. október 2-án hunyt el Szombathelyen, családja körében. / kivonatolva Csák Zsófia : „Lefényképezni azt lehet, ami van…” c. munkájából . Megjelent: a Vasi Honismereti és Helytörténeti Közleményekben 2001./3./